A kilenckarú polip

Egyik nyugodt este, amint ringatóztak a fiúk a hajójukkal, hatalmas rikoltozásra lettek figyelmesek. A közelben sirályok veszekedtek. A két fiú közelebb hajózott, hogy megnézzék min veszekednek a madarak.

“Én találtam!”

“Nem, az enyém! Én láttam meg előbb!”

“Nem a Tietek, az enyém! Én akarom!”

A sirályok egymás között veszekedtek egy halacska felett. A vacsorájukon vitatkoztak. Egyik sem volt túl ügyes halász, így nagyon fontos volt mindkettejüknek, hogy megszerezhesse a halat.

Mivel ez a sirályok ügye volt, a fiúk nem akartak beleavatkozni, így távolabb evezték a hajót.

Pár nappal később egy kis szigeten kötöttek ki. A szigeten gyerekek laktak. Volt kicsi, nagy, közepes, fekete, barna, szőke, fiú, és lány. Nagyon vidáman éltek, volt móka kacagás. Egész nap játszottak, csak épp az alapvetően szükséges feladatokat látták el. A vezetőjük -Bencének hívták- egy kisfiú volt. Ő szervezte meg a mindennapokat és ő tett igazságot ha veszekedtek.

Minden reggel, mikor a felkeltek, mindenki elment a közeli patakhoz mosakodni és fogat mosni, majd felöltöztek. Utána együtt összegyűjtötték a reggelinek való bogyókat és gyümölcsöket. Reggeli után a naposok rendet raktak, majd mehetett mindenki a dolgára, játszani, úszni, vagy amit szeretett volna. A nagyfiúk feladata volt az ebéd elő és elkészítése. Ehhez rendszeresen halászniuk kellett. Csakúgy, mint azok a sirályok, a fiúk sem voltak valami ügyesek. Így többször volt ebédre zöldség, gyümölcs, mint hal. Pedig mindenki nagyon szerette a halat!

A kiskalózok borzasztóan jól érezték magukat a gyerekek szigetén, nagyon örültek amikor meghívták őket, hogy maradjanak még egy hétig, esetleg kettőig, ha van kedvük.

Sokféle játékot tanultak és tanítottak, sokat kacagtak, rohangásztak és élvezték a napsütést és a tengert. Pár nap után azonban már vágytak volna egy kis halra is. De Bencééknek nem sikerült egy halat sem fogniuk. Ráadásul az volt a szigeten a szabály, hogy ha egy alkalommal nem tudnak annyi halat kifogni, hogy mindenkinek elég legyen akkor inkább egy kis tavacskába átvitték a halakat és nem ették meg őket. Ezt Bence javasolta, mert így legalább nem volt olyan, hogy a fele társaságnak jutott hal, míg a másik fele csak nézte sóvárogva. Viszont ha már egyszer megdolgoztak érte, akkor nem akarták újra szabadon ereszteni őket! Ezért kerültek át egy tavacskába, amit csak ezért építettek a gyerekek. Igazságosnak igazságos volt, de még így sem jutottak halhoz túl sokszor.

A két kalózpalánta persze úgy gondolta, hogy majd ők is kimennek halászni.

“Ma mindenki halat fog enni! Tutira fogunk egy csomó halat ma délelőtt!” – vélekedett Marci.

“Nagyon jó halászok vagyunk!” – büszkélkedett Mirkó is.

Kimentek a tengerre. Egész délelőtt halásztak Bencével együtt. Sokat nevettek közben, mert volt, hogy egymásba gabalyodtak a zsinórok, volt, hogy nem találták a csalinak szánt kukacokat, mert azok elmásztak jobbra, balra. És volt, hogy hal helyett egy ócska bakancsot húztak ki a vízből.

De a délelőtt végére, sőt a nap végére sem lett meg a kellő mennyiségű hal.

“Nagyon sajnáljuk! Azt hittük mi ügyesebbek vagyunk, de nekünk sem sikerült.” – szabadkozott Mirkó este vacsoránál.

“Sok halat fogtunk, de mindenkinek még így sem jutott volna. Holnap folytatjuk és holnap vacsorára már biztos halat fogunk enni!” – jelentette ki Marci.

Másnap folytatták is a halászatot. Két nap alatt sikerült is kifogni sok halat. Mindet elkészítették és egy nagyon jó vacsorát főztek belőle, mindenkinek nagyon ízlett. Vacsora közben beszélgettek.

“Miért ilyen kevés a hal errefelé?” – kérdezte Mirkó.

“Az úgy van” – kezdte Bence, – “hogy nem messze innen lakik a tengerben egy hatalmas kilenckarú polip aki annyi halat fog állandóan, hogy nekünk már alig marad. Nem is tudjuk elképzelni se mit csinálhat a sok hallal!”

“Soha nem kérdeztétek meg tőle?”

“Nem áll velünk szóba. Nagyon fent hordja az orrát. Valami nemes polipcsaládból származik állítólag.” – magyarázta Bence.

“Mi lenne ha mi megpróbálnánk beszélni vele?” – javasolta Marci.

“Nem lesztek túl sikeresek. Ha megunja, egyszerűen lemerül és kész.” – szomorodott el Bence.

“Hopp! Várjatok!” – rohant el Mirkó a hátizsákjához. Egy szép köves medállal tért vissza – “Ezt nézzétek! Ugye milyen szép, Marci, itt van a tied is?”

“Szépnek szép, de hogy jön ez most ide?”

“Ezt egy varázslótól kaptuk nem túl régen. Ezzel a víz alatt is tudunk lélegezni!” – vágta ki egy szuszra a két kiskalóz egyszerre. Marci gyorsan megnézte, az övé is nála volt.

Másnap reggel a fiúk a nyakukba akasztották a kristályos medált és Bencével együtt csónakkal elmentek a poliphoz. A polip épp halászott egy közeli öbölben.

“Szia! Engem Mirkónak hívnak, ő itt Marci, Bencét meg már ismered.” – kezdte Mirkó – “Szeretnénk veled a halakról beszélgetni.”

“Most halászok, ne zavarjatok!” – mordult rájuk a polip.

“Pont ez ügyben keresnénk”

“Menjetek el!” – és ezzel a polip lemerült a habokba, el a szem elől.

A két fiú beugrott a vízbe a polip után.

“Nem mehetünk el! Szükségünk van nekünk is halra! Nem eheted meg mindet magad.”

“Ki mondta, h mindet megeszem? Nem bírok ennyit enni!” – nevette le magát a kilenckarú polip – “Tudjátok mit? Küzdjünk meg. Aki nyer, annak lehet egy kívánsága.”

“Jó, este visszajövünk, készülj fel!” – fogadta el a kihívást Marci.

Felúsztak a víz felszínére és elmesélték az ott úszkáló Bencének, hogy mi történt.

“Ki kell úsznunk a hajónkhoz, hogy a kardjainkat magunkhoz vegyük.” – mondta Mirkó.

“Tudok valamiben segíteni?” – érdeklődött Bence.

“Sajnos nem. Ezt a harcot nekünk kell megvívnunk.” – felelte Mirkó.

A délutánt a hajón töltötték és gyakoroltak a kardjaikkal. Este a nyaklánccal a nyakukban és karddal a kezükben beugrottak a vízbe és elúsztak oda ahol legutóbb elváltak a poliptól.

Legnagyobb meglepetésükre a polip mind a kilenc karjában egy kardot tartott. Erre nem számítottak. Minden tudásukra szükségük volt, hogy a kilenc kard támadásait kivédjék. Nagyon elfáradtak a harcban, de igazán sikeresek voltak: a kilenc karból négyet levágtak. Addigra a polip is elfáradt és ráadásul fájtak a levágott karjai, nagyon is.

“Mi lenne egyenlőre abbahagynánk a vagdalkozást és megbeszélnénk a dolgot?” – javasolta Mirkó a polipnak.

“Persze, hogy aztán levágjátok a maradék karjaimat is!” – riposztolt a már-csak-5-karú polip.

“Nem tennénk olyat! Megígérjük!” – válaszolt Marci lihegve.

“Miért kell ennyi hal neked, ha nem is tudsz ennyit megenni? Mit csinálsz a többiekkel?” – kérdezte Marci miután egy kicsit kipihente magát egy víz alatti szikladarabon.

“Jó helyen vannak. Egy éléskamrában.” – vallotta be a már-csak-5-karú polip.

“De ennyi? Borzasztó sok halat fogtál ki. Ennyiből évekig jól lakmározhatsz naponta többször is.” – lepődött meg Marci.

“Miért kell neked ennyi hal?” – kapcsolódott be Mirkó is a beszélgetésbe.

“Őszinte leszek veletek: nem kell ennyi.” – mondta szomorúan a már-csak-5-karú polip. – “Viszont imádok halászni és élvezem a halakkal a fogócskát.”

“Ennyi?” – fakadt ki Mirkó.

“Mi az, hogy Ennyi? ? Ez egy nagyon fontos része az életemnek! A legfontosabb!” – mérgelődött az ötkarú.

“Neked lehet. De miattad egy csomó gyerek nem ehet elég sokszor halat. Sőt! Kifejezetten ritkán ehetnek halat! Te elhalászod előlük és meg sem eszed őket. nekik meg kellene, mert éhesek.”

“Miért szerinted mit csináljak? Ha elengedem a halakat akkor azok elmenekülnek és szólnak a többi halnak is, hogy ne jöjjenek erre. És akkor nem lesz kivel fogócskáznom és unalmas lesz az életem.” – szomorodott el az ötkarú.

“Nem tudom mit kellene csinálnod.” – Mondta Mirkó – “Mit szólnál hozzá, ha mi most visszamennénk a szigetre és valamit megpróbálunk kitalálni. Holnap találkozzunk ugyanitt, délelőtt.”

“Legyen úgy” – búcsúzott el a fiúktól a polip.

A fiúk visszamentek a szigetre és elmesélték Bencének az egész históriát. Neki se volt elsőre semmi ötlete. Vacsora után még a tábortűz körül ültek és azon beszélgettek mit is tegyenek majd napfelkeltekor. Felmerült, hogy a két kiskalóz ússzon le megint és vágják le a polipot, és ezzel meg is oldódna a probléma. De végeredményben ez a megoldás egyiküknek sem tetszett. Valahogy megkedvelték a mogorva polipot – épp csak egy icipicit.

Éjfél körül járt már az idő amikor Bence egy ötlettel rukkolt elő:

“Mi lenne ha megkérnénk, hogy nekünk fogjon halat? Meg kellene kérdezni, hogy cserébe mit szeretne tőlünk? Biztos van valami amire vágyik!”

Lefeküdtek a gyerekek aludni, majd másnap délelőtt visszaúsztak a poliphoz beszélgetni. A biztonság kedvéért vitték magukkal a kardjaikat is.

“Szia! Kitaláltunk egy megoldást! Mi lenne ha a sok halból adnál a gyerekeknek mindig annyit amennyi nekik kell? Nem mindennap akarnak halat enni.” – javasolta Marci.

“És akkor ők meg csak ülnek és várják majd tőlem a halakat? Na nem! Ha halat akarnak enni akkor dolgozzanak meg érte!” – ezzel a már-csak-5-karú polip elúszott.

A fiúk visszamentek a szigetre, megebédeltek majd megint összeültek megbeszélni a fejleményeket.

“Igaza van a polipnak.” – mondta Bence – “Tudjátok mit? Menjetek vissza hozzá és mondjátok meg neki, hogy minden nap mi is segítünk a halászatban, és még közben fogócskázhatunk is jókat.”

A két fiú visszaúszott és előadták az ötletet.

“Komolyan? Játszanának velem?” – örömködött a polip – “az nagyon jó lenne!”

“Akkor holnap már kezdhetitek is!” – örült meg Mirkó – “Legyél délelőtt a sziget déli csücskében, az öbölben.”

Ezzel elbúcsúztak és visszamentek a szigetre. Egész délután játszottak a gyerekekkel, fogócskáztak, társasoztak, labdáztak. Este közösen elkészítették a vacsorát és jóízűen megvacsoráztak.

Még egy hétig maradtak, mert annyira jól érezték magukat. Az elkövetkező héten látták, hogy a gyerekek és a fiúk is milyen jól érzik magukat és milyen jókat kergetőznek a halakkal együtt a vízben.

Egy hét elteltével elbúcsúztak és elhajóztak, hogy visszaadják a mogorva mágusnak a varázsmedálokat.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: